Hanna nyitott harapással érkezett a rendelőnkbe, ez azt jelenti, hogy az elülső fogak nem zárnak össze, hanem rés van köztük, sokszor a cumizás, ujjszopás vagy hasonló gyermekkori rossz szokás vagy nyelvlökéses nyelés következtében alakul ki. Sajnos a nyitott harapás mellé még a jobb felső fogak is előre mozdultak, ezért a jobb oldalon még kedvezőtlenebb volt a fogak érintkezése.

A kezelés két fő célja a jobb felső fogak hátramozgatása, melyet mikroimplantátum segítségével végeztünk el, illetve a nyitott harapás zárása volt, melyet a kisőrlő fogak lefelé és a frontfogak felfelé mozgatásával sikerült megoldani.

A kezelés végén fix retainer és kivehető retainer is készült.

Kezelés előtt
Kezelés után

Dr. Zalai Zsolt vagyok, fogszabályozó szakorvos. Kecskeméten kertvárosi részén, Kadafalván rendelek, és segítek pácienseimnek gyermekkortól egészen felnőttkorig, hogy a lehető leghatékonyabb kezeléssel érjék el azt a mosolyt, amire régóta vágynak.

Fogszabályozásra vagy dentálhigiéniai kezelésre lenne szükséged? Várunk szeretettel!
Bejelentkezni a +36300828122 telefonszámon, a lenti formon, vagy a secretsmilekft@gmail.com email címen tudsz. Ígérem, hogy igyekszünk maximum 1 napon belül reagálni a megkeresésedre.

    Az űrlap használatával elfogadod, hogya weboldalon tárolva legyenek üzeneted adatai.
    Kérjük, olvasd el az Adatkezelési tájékoztatót!